Oktatás
Lemorzsolódnak a szakiskolákból is a cigány diákok PDF Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 07. kedd, 16:12
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a lapunk birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült. Az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című tanulmányból kiderül, hogy a roma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többieknél: míg a nem roma diákoknak csupán 0,9 százaléka nem tanul tovább az általános iskola után, addig a cigány tanulók esetében ez az arány 5,5 százalék, vagyis csaknem hatszor akkora. A cigány fiatalok több mint kétharmadának (67,6 százalék) az érettségit nem, csak szakmát adó szakiskolák jelentik a továbbtanulási lehetőséget. Ezzel szemben a nem romáknak csak 27,4 százaléka jelentkezett ilyen intézménybe.

Részletek a Magyar Nemzet 2010. szeptember 7-i számában.
 
A Jobbik kötelező hittant és erkölcstan órákat javasol PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 31. kedd, 16:16

Kötelezővé tenné a hit- és erkölcstan oktatását az iskolákban három jobbikos képviselő. A benyújtott javaslat szerint erre többek között a vallásszabadság érvényesítése érdekében van szükség.

Kötelezővé tennék a hit- és erkölcstanórát az iskolákban a Jobbik politikusai. A párt három képviselője által benyújtott javaslat szerint kötelezően választható lenne, hogy a diákok hit- vagy erkölcstant tanulnak.

Bővebben...
 
Megkezdődött a tanév a kárpát-medencei református intézményekben PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 28. szombat, 12:29

Másfél évtizede rendezi meg a Magyarországi Református Egyház Zsinata közoktatási intézményeinek közös tanévnyitó ünnepségét, az országos, és egyben a Kárpát-medencei református tanévnyitót

Igehirdetéssel kezdődött meg a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek tanévnyitója szombaton, Miskolcon, a város Kossuth utcai református nagytemplomában, ahol a híveket Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke köszöntötte.

Bővebben...
 
Tanár-diák ki mi tud? is lesz a Nemzeti Tanévnyitón PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 28. szombat, 07:33

Az idei tanévnyitó jelzője nem az országos, hanem a nemzeti lett, ez is mutatja, hogy új, értékelvű korszak kezdődött a hazai oktatás történetében

Ma Hódmezővásárhelyen tartják az I. nemzeti tanévnyitót, a rendezvényen felszólal Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, a tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitja meg ünnepélyesen.

Bővebben...
 
Egy kiló hús árával akarják kiszúrni a pedagógusok szemét? PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 26. csütörtök, 16:27

Nem túl elegáns, hogy a helyettes államtitkár az érdekképviseletre hivatkozva vonja vissza a beígért béremelést – mondta a Klubrádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Folyamatosan a sajtóból értesülünk a kormány újabb terveiről, a minisztérium nem egyeztet velünk - adott hangot felháborodásának Galló Istvánné a rádióban.

Bővebben...
 
Jóvátételt kapnak az egyházi közoktatási intézmények? PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 25. szerda, 17:14

Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek az elmúlt évek finanszírozási elvonásai után Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Iskolanővérek nevelési konferenciáján szerdán a fővárosban.

Azt a fajta igazságtalanságot, amelyet az elmúlt években az egyházi intézmények elszenvedtek, s amelynek során milliárdokkal rövidítették meg őket, az új kormány orvosolja, "az elvont forrásoknak a fokozatos törlesztése rendben lesz" - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

Bővebben...
 
A központi költségvetés fedezné a pedagógusbéreket PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 24. kedd, 15:52

Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik, ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalni rá...

- mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára kedden Püspökladányban.

Bővebben...
 
A szocialisták hagyatéka a meghatározó- nem elegendők a gesztusok PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 24. kedd, 05:45

A költségvetés teherbíró képességétől függ a pedagógusok béremelése

Legkorábban a 2011/2012-es tanévben lehet esedékes a pedagógusok béremelése – nyilatkozta tegnap Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár. Oktatási államtitkársági forrásból úgy értesültünk, álláspontjuk szerint senki sem ígért az idei évben béremelést a pedagógusoknak, a jövő évi béremelés pedig a költségvetés számaitól és az ország teherbíró képességétől függ.

Részletek a Magyar Nemzet 2010. augusztus 24-i számában.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 12
Ma 2010. szeptember 11., szombat, Teodóra napja van. Holnap Mária napja lesz.
Bemutatjuk a Jobbik egri szervezet polgármester és képviselőjelöltjeit

ISMERJE MEG POLGÁRMESTER ÉS KÉPVISELŐJELÖLTJEINKET

Sajtótájékoztató

ÜZEMORVOSLÁS  Dr.Menyhárt András

Foglalkozás egészségügyi (üzemorvosi) ellátást vállalok
- Cégek, vállalkozások munkavállalóinak alkalmassági vizsgálata
- Alkalmassági vizsgálat, hivatásos jogosítványhoz
Telefon:36 431 010   Mobil:70 513 9778

Társoldalak





 

Látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa30
mod_vvisit_counterTegnap995
mod_vvisit_counterEzen a Héten4871
mod_vvisit_counterEbben a Hónapban9623
mod_vvisit_counterÖsszesen343595

Statisztika

Tagok : 477
Tartalom : 21271
Tartalom találatai : 1086732
 

 
 
http://www.egerjobbik.hu/ovalasztas/images/stories/msols%20-%20plakt_fzesabony%20msolata.jpg
 
 
 

 
 
 

 
 
Eger Jobbik Iroda
3300 Eger Szarvas Gábor u. 2.
Nyitva H-P: 13.00-17.00

A magyar föld nem eladó !

Belépés