Sajtótájékoztató
Mirkóczki Ádám a Jobbik egri polgármester-jelöltje PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 30. péntek, 17:24

Amennyiben az országgyűlési képviselőt megválasztják városvezetőnek, lemond parlamenti mandátumáról a pozícióhalmozás elkerülése miatt.

A párt megyei elnöke, Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő a Jobbik polgármesterjelöltje Egerben – derült ki ma, a radikális politikai erő városi szervezetének sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott, hosszas egyeztetések után úgy döntöttek, hogy a legszerencsésebb, ha egy „belső”, azaz párttag jelöltet indítanak a városvezetői tisztségért.

Bővebben...
 
Jobbik: Minden állampolgár saját maga határozza meg, kikhez juttatja el adományait PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 13. kedd, 18:00

A Jobbik nem hozott központi döntést az árvízkárosultak javára gyűjtött adományok szétosztásának módjáról, mint ahogyan azt sugallja a „Jobbik csak a magyaroknak gyűjtött adományt” című, az Index.hu-n megjelent írás.

A párt azon helyi szervezetei és aktivistái, akik részt vettek a karitatív akciókban, egyéni belátásuk szerint döntöttek a segítségnyújtás módjáról. Ugyanúgy, ahogyan minden állampolgár saját maga határozza meg, kikhez juttatja el adományait.

Bővebben...
 
A megyében is működik a Magyar Nemzeti Gárda PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 23. szerda, 20:41

Megyénkben is megalakult a Magyar Nemzeti Gárda, jelentette be sajtótájékoztatón a szervező, Ferenczi Henrik.

Elmondta, a szervezet nem rendszeresen működik, s a tagok nyilvántartására sincs kötelezve. Céljuk, hogy kérelmek, panaszok benyújtásával kérjenek orvoslatot az emberek sérelmeire. Ezen kívül megemlékezéseket tartanak, segítenek a gátakon és részt vesznek véradásokon.

Bővebben...
 
Jobbik: Hatalmi arrogancia és kétharmados gőg PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 04. péntek, 17:42

Győzelmi mámorában a Fidesz magáévá tette a hatalmi arroganciát, kétharmados gőgjük nem engedi, hogy elfogadják más pártok indítványait – mondta Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Jobbik szerette volna ugyanis kiterjeszteni a Btk. szigorítását, a fokozott védelmet a pedagógusokon kívül a szociális területen, az egészségügyben és a gyerekvédelemben dolgozókra is.

Bővebben...
 
Sneider Tamás lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 25. kedd, 19:01

Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Sneider Tamás, a Jobbik képviselője.

Döntését azzal indokolta, hogy pártja alapszabálya nem teszi lehetővé az álláshalmozást.

Bővebben...
 
Győzni szeretne Heves körzetében a Jobbik PDF Nyomtatás E-mail
2010. április 14. szerda, 17:09
Sehol nem lépnek vissza a Jobbik jelöltjei, sőt az 5. sz. választókerületben, Hevesen, a győzelmet tűzték ki célul - hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján.

Ha az első fordulóban kiesett jelöltek szavazatait is figyelembe vesszük, a második fordulóra még komoly tartalékaink lehetnek az 5-ös számú, hevesi egyéni választókerületben, rá fogunk hajtani, szeretnénk győzni – mondta szerdai, egri sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, a Jobbik Heves megyei elnöke.

Bővebben...
 
Sbeider Tamás: "Ha bármikor bebizonyosodna, hogy egy fillért is loptam bárhonnan, abban a pillanatban lemondok minden posztomról." PDF Nyomtatás E-mail
2010. március 26. péntek, 16:43

Sneider Tamás, a Jobbik országos alelnöke ma sajtótájékoztatón reagált az őt és családját ért vádakra. Szerinte jogosulatlanul szerzett dokumentumokkal akarták családellenesnek feltüntetni.

Bővebben...
 
Újratöltve: Sajtótájékoztatót tartott az Új Magyar Gárda és a Jobbik Egerben január 21-én PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 25. hétfő, 20:45

Sajtótájékoztatót tartott az Új Magyar Gárda és a Jobbik Egerben január 21-én

( A Szent István Rádió kivételével minden helyi média képviseltette magát)

Ferenczi Henrik a gárdistáktól lefoglalt ruhák visszaadásának ellentmondásairól adott tájékoztatást.

Bővebben...
 
Elég a kettős mércéből és a pozitív diszkriminációból! PDF Nyomtatás E-mail
2009. december 16. szerda, 12:12
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Heves megyei Választmánya a leghatározottabban visszautasítja azokat a hazugságokat és csúsztatásokat, amelyekkel az OCÖ és Dr. Magyar Elemér jogvédő provokálja a tisztességes magyar embereket!

A december 11-i hevesi eset kapcsán tartott sajtótájékoztatójukon a valósággal merőben ellentétes állítások és következtetések hangzottak el.

Bővebben...
 
Heves Megyei Válaszmányi ülés Hatvanban PDF Nyomtatás E-mail
2009. december 15. kedd, 09:15

A Választmányi ülésen 48 Jobbik Alapszervezet képviseltette magát, Sneider Tamás elmondta bevezető szavaiban, hogy ez kiváló részvételi arányt jelent.

A megyében jelenleg 54 Alapszervezet működik, de folyamatosan 2-3 alakul meg havonta.

A főbb napirendi pontok a válaszmányi ülésen: Megyei elnökválasztás, Beszámoló az elnökség munkájáról, Választásra való felkészülés volt.

Megyei elnökké választották Mirkóczki Ádámot, aki Jobbik Egyházügyi Kabinet elnöke is.

Új alelnökök választására is sor került: Tarcsi Tibor, Dudás Róbert, Sneider Tamás

 

(egerjobbik.hu)

 
Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik Eger elnöke, Bognár Ignác december 11-én: PDF Nyomtatás E-mail
2009. december 12. szombat, 14:53

Az egri honlapunkon augusztus végétől lehetett szavazni Heves megye leghajlékonyabb gerincű emberére. Ennek a versenynek a végeredményét most hoztuk nyilvánosságra és az első helyezettnek járó GUMIGERINC díjat december 14-én, 16 órakor adjuk át.

Akik szavaztak, vagy csak figyelemmel kísérték a honlapunkat, azoknak a végeredmény nem okozott meglepetést. A győztesnek elküldött meghívóban benne van minden lényeges.

Íme- MEGHÍVÓ

Bővebben...
 
Újratöltve: MSZP vs. Jobbik: volt vagy sem megfélemlítés? PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 28. szombat, 12:40

Az MSZP szerint megfélemlítették a városi közgyűlést, amelyen a Szent József-víz hasznosítása is téma lett volna. A Jobbik véleménye: ha a szocialisták botrányt láttak, akkor nem ugyanazon az ülésen voltak.

Bővebben...
 
Sajtótájékoztató - Eger Jobbik - Sneider Tamás PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 23. hétfő, 08:33

November 24-én 9h-i kezdettel sajtótájékoztatót tartunk.

A sajtótájékoztató témája:
- November 17-i rendkívüli közgyűlés "botránya".
- Új Jobbik szervezetek alakulása Heves megyében.

Mindenkit tisztelettel várunk!

Sneider Tamás
alelnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom

HELYSZÍN:  Eger Jobbik Iroda

 

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 2
Ma 2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.
Bemutatjuk a Jobbik egri szervezet polgármester és képviselőjelöltjeit

ISMERJE MEG POLGÁRMESTER ÉS KÉPVISELŐJELÖLTJEINKET

Sajtótájékoztató

ÜZEMORVOSLÁS  Dr.Menyhárt András

Foglalkozás egészségügyi (üzemorvosi) ellátást vállalok
- Cégek, vállalkozások munkavállalóinak alkalmassági vizsgálata
- Alkalmassági vizsgálat, hivatásos jogosítványhoz
Telefon:36 431 010   Mobil:70 513 9778

Társoldalak





 

Látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa730
mod_vvisit_counterTegnap916
mod_vvisit_counterEzen a Héten730
mod_vvisit_counterEbben a Hónapban5482
mod_vvisit_counterÖsszesen339455

Statisztika

Tagok : 467
Tartalom : 21137
Tartalom találatai : 1071361
 
 
 
 

 


 
 

 
 
Eger Jobbik Iroda
3300 Eger Szarvas Gábor u. 2.
Nyitva H-P: 13.00-17.00

A magyar föld nem eladó !

Belépés